Már jó ideje megy a mozikban a 127 óra, gondoltam ideje leírnom róla pár gondolatot.
A sztori nem hoz meglepetést, mivel megtörtént esetet dolgoz fel: a kalandvágyó fiatal hegymászó, Aron Ralston (James Franco) addig kísérti a sorsot, amíg egyszer csak beleesik egy elszigetelt kanyon hasadékába, ahol 127 órát tölt, de végül megmenekül ám.
Elég nehéz 94 percet kitölteni azzal, hogy valaki egy kanyonban gondolkodik az életéről. Rögtön eszembe jutott az Eltemetve című film, ahol másfél órán keresztül látunk egy kamionsofőrt, akit élve eltemettek, koporsójába pereg a homok, egyre inkább megtöltve azt, ő pedig egy mobiltelefonnal próbálja az életét megmenteni. Ez a film nagyon tetszett, nem unatkoztam másfél óra alatt sem, pedig csak egyetlen szereplős alkotás volt, úgyhogy simán esélyt adtam annak, hogy a 127 óra is tetszeni fog.
Nos, a kritikákat olvasgatva, nekem egészen más róla a véleményem, mint a többségnek. A film valóban egészen jól indul, tetszenek a képi megoldások, az osztott képernyő, a zenék alapja is nagyon odaillő és hangulatba hoz. A kanyonról csodás képeket láthatunk, ezt sokan említik, mint a film erősségét. Nos, én az első 30-40 percet végigunatkoztam. Igen-igen, szép a természet. De ha arról akarok fotókat látni, természetfilmet nézek. Az első 3-4 tájkép lenyűgözött, hűdeszép, a többinél már kicsit untam a dolgot.
Aztán Aron végre beleesik a kanyonba, és éppen akkor kezd el történni valami, amikor ő beszorulva alig tud moccanni. Remekül megoldották az eddigi életére vonatkozó visszaemlékezéseket, a filmet nagyon izgalmassá teszi, ahogy Aron önmagát veszi a kamerával. A sztori példaértékű élni akarásból, a legfőbb üzenete pedig, hogy sose adjuk fel, és hogy ne vegyünk olcsó kínai zsebkést:)
A kiszabadulási kísérletek sorra kudarcot vallanak, ezért főhősünk úgy dönt, levágja a karját. Na és itt jön az a rész, amivel szerintem jól elrontották az egészet. Nekem nagyon tetszett volna, ha ez egy dráma marad. De nem, mindenbe kell vagy meztelen nő, vagy vér, itt a meztelen csajokat nehezen tudták volna belefűzni a történetbe, így a vér mellett döntöttek. Premier plánban mutatják, ahogy Aron eltöri a saját csontját, az inakat szakítja a karjában, majd végül lefűrészeli azt. Bocsánat, ha nem pontos a beszámolóm, de be kell valljam, nem tudtam odanézni. Nem értem benne ezt a részt, szerintem enélkül is megértettük a szenvedését, átéreztük a tehetetlenségét, majd a küzdését.
Úgy éreztem ennél a résznél ki is zökkentem teljesen, szinte csak kötelességtudatból néztem végig, hiszen filmet nem hagyok abba, úgy nem releváns a véleményem. Aztán meglepő dolog történt. A film végén, amikor Aron végre kirándulókkal találkozik, akik segítséget hívnak és megmentik, én percekig zokogtam. Ekkor jöttem rá, mégsem zökkentem ki a véres résznél, Danny Boyle (akinek a nevéhez többek között a Gettómilliomos vagy a Trainspotting fűződik) olyan zseniálisan oldotta meg a rendezést, hogy észrevétlenül egy feszült, aggódó, megrendült állapotba vitt, amit csak zokogással tudtam feloldani.
Az Oscar jelölést én túlzásnak tartottam, láttam már ennél lényegesen jobb filmeket is, szerintem ha ez megmarad a drámánál, jobb is lehetett volna, de így is az érdemes megnézni kategóriába tartozik.
A sztori nem hoz meglepetést, mivel megtörtént esetet dolgoz fel: a kalandvágyó fiatal hegymászó, Aron Ralston (James Franco) addig kísérti a sorsot, amíg egyszer csak beleesik egy elszigetelt kanyon hasadékába, ahol 127 órát tölt, de végül megmenekül ám.
Elég nehéz 94 percet kitölteni azzal, hogy valaki egy kanyonban gondolkodik az életéről. Rögtön eszembe jutott az Eltemetve című film, ahol másfél órán keresztül látunk egy kamionsofőrt, akit élve eltemettek, koporsójába pereg a homok, egyre inkább megtöltve azt, ő pedig egy mobiltelefonnal próbálja az életét megmenteni. Ez a film nagyon tetszett, nem unatkoztam másfél óra alatt sem, pedig csak egyetlen szereplős alkotás volt, úgyhogy simán esélyt adtam annak, hogy a 127 óra is tetszeni fog.
Nos, a kritikákat olvasgatva, nekem egészen más róla a véleményem, mint a többségnek. A film valóban egészen jól indul, tetszenek a képi megoldások, az osztott képernyő, a zenék alapja is nagyon odaillő és hangulatba hoz. A kanyonról csodás képeket láthatunk, ezt sokan említik, mint a film erősségét. Nos, én az első 30-40 percet végigunatkoztam. Igen-igen, szép a természet. De ha arról akarok fotókat látni, természetfilmet nézek. Az első 3-4 tájkép lenyűgözött, hűdeszép, a többinél már kicsit untam a dolgot.
Aztán Aron végre beleesik a kanyonba, és éppen akkor kezd el történni valami, amikor ő beszorulva alig tud moccanni. Remekül megoldották az eddigi életére vonatkozó visszaemlékezéseket, a filmet nagyon izgalmassá teszi, ahogy Aron önmagát veszi a kamerával. A sztori példaértékű élni akarásból, a legfőbb üzenete pedig, hogy sose adjuk fel, és hogy ne vegyünk olcsó kínai zsebkést:)
A kiszabadulási kísérletek sorra kudarcot vallanak, ezért főhősünk úgy dönt, levágja a karját. Na és itt jön az a rész, amivel szerintem jól elrontották az egészet. Nekem nagyon tetszett volna, ha ez egy dráma marad. De nem, mindenbe kell vagy meztelen nő, vagy vér, itt a meztelen csajokat nehezen tudták volna belefűzni a történetbe, így a vér mellett döntöttek. Premier plánban mutatják, ahogy Aron eltöri a saját csontját, az inakat szakítja a karjában, majd végül lefűrészeli azt. Bocsánat, ha nem pontos a beszámolóm, de be kell valljam, nem tudtam odanézni. Nem értem benne ezt a részt, szerintem enélkül is megértettük a szenvedését, átéreztük a tehetetlenségét, majd a küzdését.
Úgy éreztem ennél a résznél ki is zökkentem teljesen, szinte csak kötelességtudatból néztem végig, hiszen filmet nem hagyok abba, úgy nem releváns a véleményem. Aztán meglepő dolog történt. A film végén, amikor Aron végre kirándulókkal találkozik, akik segítséget hívnak és megmentik, én percekig zokogtam. Ekkor jöttem rá, mégsem zökkentem ki a véres résznél, Danny Boyle (akinek a nevéhez többek között a Gettómilliomos vagy a Trainspotting fűződik) olyan zseniálisan oldotta meg a rendezést, hogy észrevétlenül egy feszült, aggódó, megrendült állapotba vitt, amit csak zokogással tudtam feloldani.
Az Oscar jelölést én túlzásnak tartottam, láttam már ennél lényegesen jobb filmeket is, szerintem ha ez megmarad a drámánál, jobb is lehetett volna, de így is az érdemes megnézni kategóriába tartozik.
michaela
