Film-könyv-tár

127 óra



Már jó ideje megy a mozikban a 127 óra, gondoltam ideje leírnom róla pár gondolatot.

A sztori nem hoz meglepetést, mivel megtörtént esetet dolgoz fel: a kalandvágyó fiatal hegymászó, Aron Ralston (James Franco) addig kísérti a sorsot, amíg egyszer csak beleesik egy elszigetelt kanyon hasadékába, ahol 127 órát tölt, de végül megmenekül ám.

Elég nehéz 94 percet kitölteni azzal, hogy valaki egy kanyonban gondolkodik az életéről. Rögtön eszembe jutott az Eltemetve című film, ahol másfél órán keresztül látunk egy kamionsofőrt, akit élve eltemettek, koporsójába pereg a homok, egyre inkább megtöltve azt, ő pedig egy mobiltelefonnal próbálja az életét megmenteni. Ez a film nagyon tetszett, nem unatkoztam másfél óra alatt sem, pedig csak egyetlen szereplős alkotás volt, úgyhogy simán esélyt adtam annak, hogy a 127 óra is tetszeni fog.

Nos, a kritikákat olvasgatva, nekem egészen más róla a véleményem, mint a többségnek. A film valóban egészen jól indul, tetszenek a képi megoldások, az osztott képernyő, a zenék alapja is nagyon  odaillő és hangulatba hoz. A kanyonról csodás képeket láthatunk, ezt sokan említik, mint a film erősségét. Nos, én az első 30-40 percet végigunatkoztam. Igen-igen, szép a természet. De ha arról akarok fotókat látni, természetfilmet nézek. Az első 3-4 tájkép lenyűgözött, hűdeszép, a többinél már kicsit untam a dolgot.

Aztán Aron végre beleesik a kanyonba, és éppen akkor kezd el történni valami, amikor ő beszorulva alig tud moccanni. Remekül megoldották az eddigi életére vonatkozó visszaemlékezéseket, a filmet nagyon izgalmassá teszi, ahogy Aron önmagát veszi a kamerával. A sztori példaértékű élni akarásból, a legfőbb üzenete pedig, hogy sose adjuk fel, és hogy ne vegyünk olcsó kínai zsebkést:)

A kiszabadulási kísérletek sorra kudarcot vallanak, ezért főhősünk úgy dönt, levágja a karját. Na és itt jön az a rész, amivel szerintem jól elrontották az egészet. Nekem nagyon tetszett volna, ha ez egy dráma marad. De nem, mindenbe kell vagy meztelen nő, vagy vér, itt a meztelen csajokat nehezen tudták volna belefűzni a történetbe, így a vér mellett döntöttek. Premier plánban mutatják, ahogy Aron eltöri a saját csontját, az inakat szakítja a karjában, majd végül lefűrészeli azt. Bocsánat, ha nem pontos a beszámolóm, de be kell valljam, nem tudtam odanézni. Nem értem benne ezt a részt, szerintem enélkül is megértettük a szenvedését, átéreztük a tehetetlenségét, majd a küzdését.

Úgy éreztem ennél a résznél ki is zökkentem teljesen, szinte csak kötelességtudatból néztem végig, hiszen filmet nem hagyok abba, úgy nem releváns a véleményem. Aztán meglepő dolog történt. A film végén, amikor Aron végre kirándulókkal találkozik, akik segítséget hívnak és megmentik, én percekig zokogtam. Ekkor jöttem rá, mégsem zökkentem ki a véres résznél, Danny Boyle (akinek a nevéhez többek között a Gettómilliomos vagy a Trainspotting fűződik) olyan zseniálisan oldotta meg a rendezést, hogy észrevétlenül egy feszült, aggódó, megrendült állapotba vitt, amit csak zokogással tudtam feloldani.

Az Oscar jelölést én túlzásnak tartottam, láttam már ennél lényegesen jobb filmeket is, szerintem ha ez megmarad a drámánál, jobb is lehetett volna, de így is az érdemes megnézni kategóriába tartozik.
michaela

Tökéletes gyilkosság

 

Tökéletes gyilkosság

Steven Taylor (Michael Douglas) egy nagyon jól menő üzletember (már megint). Felesége, Emily (Gwyenth Palthrow) pedig nem csak gyönyörű, hanem emellett még okos is. Steven mégis inkább csak a külsőségei egy részének tekinti, elhanyagolja, nem foglalkozik vele. Emily persze nem hagyja annyiban a dolgot,  és megcsalja a galád milliárdost. 
Teszi pedig ezt a milliárdos feleségek sznob módján: egy nagyon szegény, szerény sorsú festőművésszel, David Shaw-val. Na de ki vagyok én, hogy ezért elítéljem? Inkább a jó oldalát nézem a dolognak: a festőt Viggo Mortensen játsza, akit valljuk be, bármilyen szerepben elnézegetünk. (A film egyik érdekessége, hogy a festőművész lakásán látható festmények egy része valóban Viggo Mortensen saját festményei közül való.)

Steven persze rájön a megcsalásra, és elhatározza, hogy megöleti a feleségét. Ki is találja a tökéletes gyilkosságot, azonban a számításába hiba csúszik…

A film nagyon izgalmas, jól felépített. Ehhez elég csak annyit mondanom, hogy Andrew Davis rendezte, aki a Szökevényt is (ami ugye oscar jelölést kapott legjobb film kategóriában). Zenéjét pedig James Newton Howard szolgáltatja, aki szintén tevékenykedett a Szökevényben is, vagy a Hullámok hercege zenéje fűződik még többek között a nevéhez.

Szórakoztató nüansz, hogy az ügyben a nyomozót David Suchet alakítja, aki Poirot-ként vált ismertté.

Jó szórakozást!
michaela

Inhale

Inhale

A
“mindent megteszek a haldokló gyerekemért” filmek között nálam a
Végszükség viszi a pálmát, de azért esélyt adok másoknak is, hátha
elbűvölnek. Az
Inhale
című film sztorija röviden: kislány haldoklik, új tüdőre van szüksége,
a hivatalos transzplantációs út nem járható, apuci ügyész létére
lemerül az alvilágba, hogy megszerezze azt a tüdőt.

Dermot Mulroney-t (ő játsza az apát) biztosan láttam már valamilyen
filmben, de nem hagyott olyan mély nyomot bennem, hogy emlékezzek a
címére. Ebben az alkotásban a botoxman nevet adtam neki: arcizma sem
rezdül. Reggeli ébredés után ugyanolyan, mint egy alapos verést
követően, vagy a lányáért aggódva. Rambóként jól mutatna, de amikor
éppen egy megható jelenet közepén vagyunk, én pedig azt látom rajta,
hogy francba, megint nem vettem rágót, nos ez eléggé ki tud ábrándítani.

A sztori egészen jól indul. Leköti a figyelmet. Már a film elején van
egy olyan zseniális rendezői megoldás, amire szinte felsikoltottam,
hogy igen, ez az, jézusom, én milyen szemérmes vagyok (én????), a szexet
beleszőve milyen jól ábrázolja a szülői aggódást, vajon hasonló
helyzetben én is ezt tenném? Itt eldöntöttem, hogy ez jó film lesz. Nem
mondom, hogy az események zuhatagként ömlenek a nézőre, de azért egy
izgalmas kis patakként csordogálnak. Ebbe a mederbe aztán belerondít két
ágaskodó mellbimbó. Az anyát játszó Diane Krugernél egyébként ezt a
két dolgot tudnám megemlíteni, amivel kiemelkedik a filmben, mert
biztosan voltak már ennél lényegesen jobb alakításai is. De a drámai
pillanatokba úgy robban be az a két mellbimbó, hogy nő létemre is
elvonja a figyelmemet és teljesen kizökkent.

Ezután el is kezdek erősen unatkozni. Mulroney cseppet sem hősies
módon, hanem inkább bárgyú naivitással száll szembe az alvilággal,
mozdulatai esetlenek, makacs újrapróbálkozásairól pedig nem az apai
kétségbeesés, hanem az emberi butaság jut eszembe. Rezzenéstelen arcán
aztán sebet is ejtenek, mivel feliratosan néztem a filmet, ennek
összevarrása okozott pár nehéz pillanatot. Ezért üzenem, ha azalatt a
pár másodperc alatt nem nézel oda, nem maradsz le semmiről!

A történet kb. a felétől ismét egész élvezhetővé válik, bár a jó
kategóriát nálam nem éri el. Mulroney-bulldog lohol, nem adja fel,
megverik, feláll, utánamegy, újra megverik, újra feláll, közben
belerángat másokat is…. Természetesen nem hiányozhatnak a vonagló női
testek és a transzvesztita sem, bár véleményem szerint ez teljesen
felesleges szál volt a filmben. Végül rátalál az emberre, aki
megmentheti a lányát, bár itt a film kissé zavarossá válik, hiszen
ugyanazon csapat egyik tagjától segítséget kap, míg a másik (teljesen
logikátlanul, a pénz és zsaroló felvétel meglétének ellenére) ki akarja
nyíratni. A cselekmény nem túl feszes, még akkor sem, amikor kiderül, a
kislánynak maximum egy hete van hátra az új tüdő nélkül. Nem sikerül
drámai feszültséget teremteni.

A helyzet megoldásának jót tesz a csavar, bár kissé hatásvadásznak
tűnik. A film utolsó képkockáinál azonban rájövünk: az igazi gagyi
hatásvadászat ez. Kár volt ezzel elrontani, ha az utolsó 2-3 percből 10
másodpercet hagynak meg a ‘kevesebb néha több’ elve alapján, jobban
tetszene.

Számomra kissé zavaró a történet befejezése, hiszen a filmen végigvitt
apavagyok vonalat keresztülhúzta egy igazságosvagyok metszettel, de
ettől még a filmnek erkölcsi mondanivalója is van. Szóval egyszer
megnézhető. Szerintem.

michaela

Ilyen nincs

 


Szombaton este láttam az MGM-en ezt a filmet. Hal Hartley rendezte, akit nagyon szeretek, egészen különleges filmeket csinál. Persze aki csak a blockbustereket nézi moziban, az nem annyira lehet képben vele kapcsolatban, esetleg a Hétfői lány, vagy az Egyszerű emberek című filmje lehet ismerős.

Utánanéztem mit írnak erről a neten, és teljesen Hal Hartleyra jellemző, amit találtam: ahány oldal, annyiféleképpen sorolja be a filmet. Van aki szerint sci-fi, fantasy, horror, filmdráma, vígjáték, akciófilm. És valóban, talán egyszerre mindegyik.

A történet egy szörnyről szól, akit Hartley valóságossá tesz és belehelyezi egy “mindennapi” környezetbe. A szörny már az evolúció kezdete óta él (nem hiszek az evolúcióban, de ezt az apróságot ennél a filmnél figyelmen kívül hagytam), a legnagyobb problémája pedig, hogy képtelen meghalni, pedig már nagyon szeretne.

Amikor egy forgatócsoport eltűnik, amelyik filmet akar készíteni róla, az operatőr menyasszonya, Beatrice (Sarah Polley) a vőlegénye keresésére indul, így talál rá és barátkozik össze a szörnnyel (Robert John Burke). Ráveszi, hogy menjen vele az emberek közé, keressék meg az őrült tudóst, az egyetlen embert, aki képes a halálba segíteni. 

Ahogy néztem a filmet, folyton az jutott eszembe róla, hogy ez olyan szép. Egy szép mese. Mindemellett nem hiányzik belőle a Hal Hartleyra jellemző szkepticizmus, az irónia, amellyel bemutatja a szenzációhajhász világot, a semmisemelég és mindenazonnalkell hozzáállást. Mindezt eltúlzott karakterekkel, mosolyra fakasztó képkockákkal.

Felnőtteknek való, szép, mosolygós mese. Nagyon szeretem és ajánlom mindenkinek. 10/10

Jó szórakozást!

michaela

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!